Aktuális

Robbantásra készült a budaörsi gyújtogató?

M. S.

Létrehozva: 2016.05.24.

Gyújtogatott és áruházakat fenyegetett robbantással Sz. Domonkos. A szakértő szerint az ilyen típusú elkövető gyakran nem áll meg a fenyegetésnél, és bombát készít.

Túlzás volna kijelenteni, hogy a múlt pénteken elfogott Sz. Domonkos egy két lábon járó időzített bomba? A ténykedése és az elfogására felállított nyomozócsoport nagysága – száz fő – alapján akár ilyen következtetés is levonható. A rendőrség a 22 éves férfi motivációjáról nem beszél, így egyelőre csak a szikár tényekre hagyatkozhatunk. 

A férfit több budaörsi hétvégi ház felgyújtásával hozzák összefüggésbe, ezek közül többet már be is ismert, és őt gyanúsítják azzal is, hogy február óta tizenegyszer fenyegetett meg budaörsi bevásárlóközpontokat azzal, hogy bombát fog robbantani.

Mint arról a Bors korábban beszámolt: 2014 ja­nuárjában a budaörsi Frankhegyen, a Ringló utcában csaptak fel először a lángok. Az elmúlt két évben 49 nyaralógyújtogatás ügyében indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egy informátorunk korábban azt mondta: könnyen lehet, hogy a gyújtogató egy-egy akciója után elrejtőzött a bozótos környezetben, és onnan nézte végig, hogy a tűzoltók mire mennek a riasztás után. Ugyanis többször előfordult, hogy miután a hatóságok megkezdték az oltást, már egy másik ház is elkezdett füstölni egy-két kilométerrel odébb.

Végh József kriminálpszichológus hétfőn a Borsnak úgy vélekedett: a hasonló típusú elkövetők esetében előfordulhat, hogy egy idő után nem érik be fenyegetéssel, és valóban robbantanak.

– Egyre súlyosabb bűncselekményt kell elkövetniük a rájuk, a cselekményükre irányuló közfigyelem fenntartása érdekében. Az ilyen elkövetők figyelemre vágynak, valószínűleg a gyermekkorukban is ezért harcoltak. Amit közvetít magáról, azzal eggyé kell válnia, ezért előbb-utóbb be is váltja a fenyegetést. Az is jellemző, hogy az ilyen elkövetők tájékozódnak a robbanószerek előállításáról, bombák készítéséről – tette hozzá a szakértő.

A Bors úgy tudja, hogy hamarosan elmeorvosi megfigyelésnek vetik alá a fiatalembert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194005_auto_resized.jpg
origo.hu

Mesébe illő vízesésben gyönyörködhetünk Izlandon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715015113
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194300_auto_resized.png
metropol.hu

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194424_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715015113
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715015113
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715015113
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715015113
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről