Ősi recept alapján készül a debreceni páros

Ősi recept alapján készül a debreceni páros

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 20. 16:00
Huszti Zoltán

Nem csak a hagyományos mó­don, azaz sütve vagy főzve kínálják a debreceni párost az idén először megrendezendő Debrecziner Gourmet Fesztiválon. Már a monarchia idején ismert volt ez a kolbász. A Debreceni Értéktár Bizottság előkotorta az eredeti receptet, mely szerint hetven százalék sertéshúsból, harminc százalék marhahúsból és pirospaprikából készült ez a később az egész közép-európai régióban népszerűvé vált csemege. 

– Több éve létezik Magyarországon összefogás a vidéki éttermek között, ez a Stílusos Vidéki Éttermiségi Társaság, ami minden évben legalább egyszer találkozik – mondta Balogh Károly, a fesztivál szervezője a Borsnak.

–  Ezekre az alkalmakra ezer-kétezer utazni is hajlandó közönség jön össze. Kis kóstolót kínálunk ilyenkor az éttermek specialitásaiból. Két éve a debreceni Békás-tóhoz már három­ezer vendég jött el, és igazi piknikhangulat alakult ki. Széll Tamás mostani sikere a világ legnagyobb presztízsű, a szakma For­ma–1 szintű szakácsversenyén, a Bo­cuse d’Or Europe döntőjén, Magyarországra irányította a világ figyelmét, amit érdemes kihasználni. A mi debreceni fesztiválunkkal azt a célt tűztük ki, hogy a modern gasztronómiában egy új szemlélettel bebizonyítsuk a régóta kedvelt debreceni párosunkról, hogy nem csak sütve és mustárral fogyasztható. Benne lehet a Jókai-bablevesben, de kínáljuk például rizottóként, elkészítjük tésztával, gyöngyhagymával, friss zöldséggel is – mondta az ötletgazda és főszervező Balogh Károly, a debreceni Ikon étterem vezetője.  

A keleti régió színe-java ott lesz a fesztiválon, huszonöt étterem már jelezte a részvételét. A meghívott vendégek között lesznek neves séfek, Bernáth József, Kovács Lázár és Sárközi Ákos, Pataky Péter, de eljön Mautner Zsófia, Gianni és Lakatos Márk is. Ők a gasztroszínpadon mikrofonnal a fejükön főznek majd, és közben kommentálják a műveleteket.

A főszervező azt is elmondta, hogy mivel repülővel is elérhető Debrecen, vendégeket várnak Londonból, Párizsból, Milánóból, Malmőből, Eindhovenből is. A fesztiválra ingyenesen lehet regisztrálni, és ötezer vendégre számítanak. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.