Több ezer kilométert vezetett a Tahir Nazir nevű brit férfi, hogy egyetemista lányokat erőszakoljon meg. A szórakozóhelyeket üzemeltető férfi főleg elsőéves ittas lányokra vadászott az ország különböző egyetemein. Az éjszaka közepén lopózott be a kollégiumokba, hogy a bulikból részegen visszatérő lányokra lecsapjon. Gyakorlatilag az autójában élt.
A szexuális ragadozó akkor bukott le, amikor egyik áldozata arra ébredt, hogy a férfi deréktól lefelé meztelenre vetkőztette és nyalogatja a nyakát. Egy másik lány arról számolt be, hogy a férfi követte a folyosón, de végül sikerült bejutnia a szobájába és bezárkózni előle. Ezután sorra érkeztek az diákok panaszai, miszerint a férfi többször is próbálkozott betörni a lányok szobáiba.
A rendőrség tavaly novemberben csapott le Nazirra, akinek autójában üres Viagrás dobozt és egy hamis személyigazolványt találtak, ami szerint a férfi a Glasgow Egyetem hallgatója. A férfi azzal a roppant hihető történettel védekezett a bíróságon, hogy azért vezetett ennyit, mert nagyon szeret autózni és csak a gótikus építményeket fedezte fel országszerte.
Tagadta, hogy bárkit is megerőszakolt volna. A nyomozás során viszont kiderült, hogy az interneten többször rákeresett az egyetemi bulikra és a keresőbe többször bepötyögte a gimnazista lányok kifejezést is. Szexuális zaklatásért és erőszakért tizenkét év börtönre ítélték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.