Saját anyjával kényszerítette szexre hatéves fiát

perverz
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 22. 20:00
Brutális, mi mindenre kényszerítette a férfi tulajdon hatéves gyermekét. A perverz állítólag James Bond filmekre pörgött be.
Bors

Kegyetlen családi perverzió helyszíne volt az ír Waterford megye legalább négy éven keresztül: egy jelenleg is zajló tárgyalásról közölt sokkoló részleteket a Mirror.

A vádak szerint egy meg nem nevezett férfi nem csak megerőszakolta saját gyermekét, de a pici anyjával is szexre kényszerítette őt. A gyermeket - akit hatéves korától kezdve bántalmazott - gyakorta fenyegette fegyverrel (legtöbbször azután, hogy megnézett egy-egy James Bond filmet), míg a nőt azzal vette rá saját fia megrontására, hogy azt mondta neki, vagy belemegy a perverz együttlétbe, vagy az utcára teszi. A férfi gyakran rögzítette is az aktusokat, amit aztán megmutogatott másoknak, egy alkalommal pedig egy dobozba zárta a fiút, miután megnézett egy filmet egy ketrecbe zárt gorilláról.

A kissrác szülei ellen összesen 82 vádpont gyűlt össze a 2007 és 2011 között zajló borzalmak nyomán. Mindketten tagadják a bűnösségüket. A fiú a csütörtöki meghallgatáson elmondta, az anyját a mai napig szereti, és ő csak azért erőszakolta meg, mert nem akart hontalanná válni - bár egy korábbi vallomásában még arról beszélt, hogy az anyja ugyanúgy nyitott volt a perverzióra, mint az apja, valamint halálosan meg is fenyegette őt.

A fiúcska elmondása alapján apja több lőfegyvert tartott otthon, emellett késeket és egy XVIII. százai kardot is.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.