Még egy aljasságot tettek a tinilánnyal, miután megerőszakolták

tinilány
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 02. 19:00
Az eszméletlen és alulöltözött áldozat majdnem meghalt, annyira kihűlt a teste.
Bors

Három, vele nagyjából egykorú fiú megerőszakolt egy 14 éves lányt egy lakásban. Miután végeztek vele, úgy, ahogy volt, lengén öltözötten kidobták a farkasordító hidegbe.

Az eset az észak-német nagyvárosban, Hamburgban történt, két erőszaktevő, egy 14 és egy 16 esztendős fiú, továbbá egy 15 éves lányhaverjuk is már előzetesben van. A szexuális erőszak mellett emberölési kísérlettel és azzal párhuzamosan elkövetett súlyos testi sértéssel is gyanúsítják őket.

Az eset még februárban történt, de most adott róla hírt a Bild. Hatan alkoholizáltak egy lakásban: négy szerbiai származású fiú és két lány. A későbbi áldozat annyira berúgott, hogy teljesen kiütötte, eszméletlenre itta magát. Ekkor vetette rá magát a társaságból három srác, a másik lány, aki szintén a rendőrség vendégszeretetét élvezi, pedig videóra vette a telefonjával a szexuális jellegű történéseket.

Végül, miután kiélvezkedték magukat rajta, fogták az eszméletlen tinit, és úgy, ahogy volt, kidobták a hátsó udvarra. Hajnali fél hat volt, odakint repkedtek a mínuszok, úgyhogy életveszélyesen ki volt hűlve, amikor beért vele a mentő a kórházba. Annyi szerencséje legalább volt a borzalmak sorozatában, ami megesett vele, hogy nem halt bele. A nemi erőszakból semmire se emlékszik.

A társaság másik két tagját, egy 16 és egy 21 éves fiatalembert még körözi a rendőrség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.