Így jár az, aki rossz nőt akar megerőszakolni – brutális fotó

kísérlet
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 22. 18:00
A hölgy bátorságáért és erejéért kitüntetést érdemelne, mivel néhány mozdulattal leszerelte azt a férfit, aki megpróbált rátámadni.
Bors

A South Yorkshire-i rendőrség jelentette, hogy sikeresen letartóztattak egy Jonathon Holmes nevű férfit, aki a a gyanú szerint több nőt is rendszeresen követett, annak reményében, hogy egy félreeső helyen maga alá teperje őket. Ám a szexragadozó pechjére Sheffieldben egy olyan 21 éves lányt fogott ki, aki csúnyán elbánt vele. Mármint ennyire csúnyán.

Holmes azt hitte, könnyen elbán a nővel, és azt súgta a fülébe, miközben megpróbálta berántani a susnyásba, hogy „nyugi, élvezni fogod”, ám a nő lakáskulcsa segítségével arconzúzta támadóját, és szinte felismerhetetlenre nyiszatolta és kaszabolta a perverz arcát. Scott Green rendőrségi munkatárs szerint a nő azt mondogatta a férfinek, hogy „soha többé nem fogsz ilyet csinálni egy másik nővel”.

– Hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, és az, hogy ilyen hatékonyan fel tudott lépni egy ilyen drámai esemény közepette, szintén példaértékű, ráadásul a segítségével egy igencsak veszélyes bűnözőt sikerült rácsok mögé küldenünk. Minden városlakó nevében köszönetet mondhatunk a hölgynek. – idézi a brit Metro Greent.

Holmesról egyébként a városi térfigyelő kamerák is felvételeket készítettek, ahol világosan látszott, hogy egyedülálló nőkre vadászott. Az áldozatát is így figyelte ki, és miután a nő hazafelé indult, úgy döntött, cselekedik. Pechjére azonban nem csak az arcát zúzták szét, hanem még 4,5 évre börtönbe is kerül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.