Rendőrkézen a megvert Uber-sofőr támadói

megverték
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 25. 12:15
Péntek éjszaka brutálisan megvertek egy Uber-sofőrt. Hétfőre már mind a négy támadót elfogták.
Bors

A XVIII. kerületi Balassa Bálint utcában durván megrugdostak egy uberest: eltörték az orrát, a bordája is megrepedt és elmondása szerint enyhe agyrázkódása is volt. A tettesek ugyan elmenekültek a helyszínről, ám hétfőn a rendőrség a honlapján közölte, hogy mind a négyen meglettek: a 28  éves B. Sándor és a 35 éves Cs. Ákos budapesti, valamint a 19 éves H. Árpád ráckevei lakos ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt, a 33 éves fővárosi J. Valter ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt kezdeményezték az előzetes letartóztatást. 

Cs. Ákost néhány percen belül a helyszín közelében, J. Valtert pedig másnap hajnalban fogták el, hétfőre azonban a másik két gyanúsítottat is őrizetbe helyezték.

A korábbi információk alapján a támadók közül legalább ketten taxisok voltak. Ezt jelenleg még nem erősítette meg a rendőrség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.