Friss: két év börtön Biszku Bélának

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 17. 15:15
Két év börtönbüntetést kapott Biszku Béla. Az ítélet nem jogerős.
Bors

Biszku Béla egykori kommunista belügyminisztert két év börtönre ítélték, aminek végrehajtását három évre felfüggesztették. A megismételt eljárásban hozott első fokú ítélet nem jogerős.

A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett annak a karhatalomnak a megszervezésében és irányításában, amely Kádár János kormányának védelmében halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra.

Biszku a büntetőperben részletes vallomást nem tett, de bűnösségét tagadta. A tárgyalásokra tolószékben érkezett, idős nőrokonai támogatták.

Az előző eljárásban, 2014 májusában első fokon a törvényszék öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt. A büntetőper fellebbezések folytán másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára került, amely idén júniusban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet, és az eljárás megismétlését rendelte el.

A soron kívül lefolytatott, új elsőfokú eljárásban, decemberben a perbeszédek során az ügyész életfogytiglani szabadságvesztést kért, a védelem részben az eljárás megszüntetését elévülés miatt, részben pedig felmentést.

Az ügyész perbeszédében a karhatalmat mint illegális félkatonai szervezetet a náci Németországban létrehozott SS-szel állította párhuzamba, bűnszervezetnek minősítette, és kiemelte azt is: Biszku Béla soha nem bánta meg tetteit, máig büszke rájuk.

Az ügyvéd ugyanakkor perbeszédében azt hangsúlyozta: hiába üldözi az állam Biszku Bélát, az ő személyén keresztül nem tud erkölcsi ítéletet mondani az önkényuralmi rendszer felett, csupán revansot tudnak venni annak módszereit alkalmazva.

A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad során magyar pártállami vezetőt még nem vontak felelősségre, ez az első per, ahol erre egyáltalán kísérletet tesznek a hatóságok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.