Kilakoltatott Andrea: bár ne tértem volna magamhoz!

kilakoltatás
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 02. 08:00
Hiába kellene pihennie életmentő műtétje után, az agytumorral küz­dő Andrea újra dolgozna. A csa­ládjával kilakoltatott asszony szerint nincs jövőjük az átmeneti otthonban.
BLN

Csak néhány órán múlt az agydaganattal küzdő Lendvai Andrea élete. Két éve nem járt orvosnál, kollégái azonban összeadták a pénzt az ausztriai kezelésre. A tizenöt éve agytumoros nő állkapcsában áttétek keletkeztek, ezért sürgősen műteni kellett.

– Az orvosok szerint, ha most nem veszik észre, végzetes lett volna. Végül két fogam bánta – mondja a Borsnak az azóta hazatért Andrea. A 42 éves asszony vesebeteg férjével, inkontinenciával küzdő 12 éves fiával és 21 esztendős nagyfiával került az utcára október 15-én. Andrea harmincegy évig élt a józsefvárosi bérlakásban, de az 1,2 millió forintos lakbérhátralékkal nem bírtak. A kilakoltatás óta azonban az önkormányzat szerint találtak megoldást.

– A családok átmeneti otthonába me­hetünk, de erről nem tudtam előtte senkivel beszélni, kórházban feküdtem. Örülök a segítségnek, de öt-hat másik családdal kellene osztoznunk, és ez sincs ingyen – mondja Andrea, akinek férje így már nem fér be hozzájuk.

A 12 éves Milán mobiltelefonját ellopták a gyermekotthonban, így esténként már nem hallgathatja édesanyját, ahogy mesét olvas neki. Andreának a műtét után három hét intenzív pihenésre lenne szüksége. Mégis visszamenne már dolgozni a hipermarketbe.

– A munka adná a legnagyobb nyugalmat. Most bezárult mögöttünk egy ajtó, de nem látom, hogy kinyílt volna egy új – folytatja, ám nem csak ez viseli meg. – A Magdolna utcai lakásban hagytuk minden holminkat. A tárolás egy hónapra 25 ezer forint. November 15-ig valahová vinnünk kell a dolgainkat. Az átmeneti otthonba nyilván nem tudjuk. Én már rá sem tudnék nézni a ruháimra, de a gyerekeimnek mindene ott van! Bár ne tértem volna magamhoz a műtét után! – szaladnak ki Andrea könnyei. – De legalább Kocsis Máté a mi kilakoltatásunk után felfüggesztette a kilakoltatásokat. Úttörők voltunk – neveti el magát.

A Bors kereste a józsefvárosi önkormányzatot Andreáék ügyében, választ azonban napok óta nem kapunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.