Pénteken mutatják be a Katona József Színházban Az olaszliszkai című darabot. Habár a történet nem pontos lenyomata a 2006-os tragédiának, maguk az alkotók is úgy nyilatkoztak róla, hogy Szögi Lajos halála ihlette.
– Nincs más mód, hogy Szögi Lajosnak igazságot lehessen szolgáltatni (...), nem csak a Szögi családnak okozott ez az eset fájdalmat (...), mi tudja visszaadni a Szögi lányoknak az élet önfeledtségét? – nyilatkozta korábban a darab szerzője, Borbély Szilárd. A rendező, Máté Gábor – aki egyben a színház igazgatója is – úgy fogalmazott: – Nem csak a lincselés maga és Szögi Lajos története hangsúlyos benne, hanem a dráma teljes mélysége látszik.
Az emelkedett hangulatba azonban egy kis üröm vegyül, ugyanis Szögi Lajos családja mit sem tud a darabról és a készülő bemutatóról.
A 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost 2006. október 15-én lincselték meg Olaszliszkán, miután autójával elsodort egy kislányt. A gyereknek ugyan semmi baja nem lett, de a feldühödött rokonság rátámadt a kocsijából kiszálló Szögire és brutálisan meggyilkolta. Mindezt végignézte a hátsó ülésen utazó 14 és 5 éves lánya. A támadók közül hárman életfogytiglani szabadságvesztést kaptak 2009-ben.
– Minket erről senki sem kérdezett, nem is tudjuk, miről szól pontosan a darab, a bemutatóra sem hívtak meg bennünket – reagált a hírre a Borsnak Szögi Lajos édesapja, idősebb Szögi Lajos. Elmondása szerint, mikor a nejével jártak a kórházban a múlt héten, az egyik nővér kérdezte meg tőlük: készülnek-e már a díszbemutatóra. – Azt sem tudtuk, miről van szó. Nagy szégyen volt ez nekünk, hogy idegenektől kell hallani a fiunkról szóló darabról – állítja Lajos bácsi.
Arra a kérdésünkre, hogy örülnek-e annak, hogy így állítanak emléket fiuknak, azt felelte: ha előre szóltak volna, megnézhetik a művet, és tudják, miről van szó, biztosan beleegyeztek volna, ez esetben örülne is neki.
– Most kicsit úgy érezzük, hogy a hátam mögött nyerészkednek a fiam halálával – háborodik fel. Egyelőre nem tudja, tesznek-e valamit az ügyben, hiszen nemrég értesültek a bemutatóról. – Most csak a gyilkosság kilencedik évfordulójára készülünk. Két napra rá megemlékezést tartunk Tiszavasváriban és Olaszliszkán Lajos emlékére. Oda mindig elmegyünk...
Kerestük a Katona József Színházat, de nem kívántak nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.