Tűzijáték: menekülési útvonalakat alakítottak ki

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 19. 22:30
Száz tűzoltó biztosítja az augusztus 20-iki tűzijátékot Budapesten, és a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon készenlétben lévők létszámát is megemelik.
MTI

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint a Gellért-hegyi Szabadság-szobortól és a Citadella sétányról, a Szabadság hídról, a Lánchídról és két dunai pontonról fellőtt több mint hatezer bomba, római gyertya, mozsár és egyéb pirotechnikai eszköz tűzvédelmi szempontból biztonságos felhasználását a helyszínen száz tűzoltó biztosítja huszonhárom technikai eszközzel.

A rakpartokon tizenkilenc tűzoltógépjármű, a Dunán pedig három rohamcsónak és a Szent Flórián tűzoltóhajó áll készenlétben, illetve a budapesti laktanyákban is a szokásosnál többen teljesítenek szolgálatot.

A katasztrófavédelem szakemberei előzetesen a központi állami ünnepségsorozat valamennyi helyszínét bejárták, megvizsgálták a menekülési útvonalakat és a vízlelőhelyeket. A katasztrófavédelem útmutatásai alapján a szervezők menekülési útvonalakat alakítottak ki, így baj esetén a tűzijáték több százezres közönsége a lehető leggyorsabban tudja elhagyni a rakpartokat. Az útvonalakat jól látható táblák jelzik, a kiépített hangosítási rendszeren keresztül pedig a nézők folyamatos és pontos tájékoztatást kaphatnak a teendőkről, és ha szükségessé válik, a kiürítés rendjéről.

Az ünnepi rendezvénysorozat biztonságos lebonyolítása érdekében a Honvédelmi Minisztérium operatív törzset működtet, amely az Országos Meteorológiai Szolgálattal együttműködve folyamatosan figyeli és értékeli az időjárás alakulását. A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy mielőtt elindulna az ünnepi rendezvényekre, figyelje az érvényben lévő meteorológiai riasztásokat, a rendezvényen pedig tartsa be a szervezők és a hatóságok utasításait.

További infók időjárásról és útlezárásokról a kapcsolódó anyagoknál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.