Gazdagnak hiszik Orgován Bélát a falujában

Quaestor
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 16. 11:30
Még mindig azzal az Audival jár dolgozni lakóhelyéről Orgován Béla, amelyet a helyiek szerint a Quaestor vezérigazgatójaként kapott. Tápióságon járt a Bors.
Bors

Márciusi riportunkkal ellentétben ezúttal nem találtuk otthon Orgován Bélát a Pest megyei Tápióságon lévő házában. A férfi akkor letiltotta a Borsnak adott nyilatkozatát, de más forrásokból megtudtuk: Orgován márciusban tíz napig folyamatosan bejárt dolgozni a százmilliárdos csalással gyanúsított, azóta csődöt jelentett Quaestor Pénzügyi Zrt. budapesti székházába, mint a cég vezérigazgatója. Cégbírósági adatokból utólag kiderült: végül nem jegyezték be cégvezetőként a börtönt is megjárt, korábban közmunkásként is dolgozó Orgovánt.

Kérészéletű menedzserkar­rierje alatt a férfi a saját Audijával járt be dolgozni. A helyi lakosoktól megtudtuk: Orgován egészen addig gyalog vagy busszal járt-kelt, amíg nem kezdett el bejárni a Quaestor-székházba. Utána már csak öltönyben és világosszürke Audi A6-os típusú autójában mutatkozott.

Bár a helyiek arról pletykálnak, hogy Orgován súlyos milliókat szerzett „vezérigazgatóként”, látszatra nem veti fel a pénz a férfit. A ház utcafrontjára ugyan új fémkerítés került, de más változást nem tapasztaltunk. Rá­adásul úgy tudjuk: a festő szakmával rendelkező Orgován a hétvége kivételével mindennap, reggeltől estig magánházak felújításán dolgozik. A munkába pedig a már említett Audival jár.

Megkérdeztük a rendőrséget, hogy a Quaestor-nyomozásban még milyen szerepe van a már kihallgatott Orgovánnak. Adatvédelmi okokra hivatkozva azonban nem kaptunk választ.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.