Friss: megerőszakoltak egy 23 éves lányt Budapesten

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 26. 21:10
Vasárnapra virradóra megerőszakoltak és kiraboltak egy 23 éves nőt Budapesten, a Berzenczey utcában. A tettest elfogták.
H. Á.

– Még hajnalban elfogtak a rendőrök egy férfit a VIII. kerületben, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2 óra 20 perc körül a Berzenczey utcában megerőszakolt és kirabolt egy 23 éves nőt. Előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására – tájékoztatta az Indexet a BRFK.

Az oldal egyik olvasója hívta fel a figyelmet arra, hogy a a IX. kerületi Viola utcában két különös eset is volt éjszaka.

– A IX. kerületben lakunk, a Viola utcában. Éjjel lövöldözés volt az utcán. Majd a helyszínelő rendőröknek el kellett rohanniuk, mert a szomszéd utcában megerőszakoltak egy lányt – írta az olvasó.

Az Indexet a fenti nemi erőszak mellett arról tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, hogy 0 óra 47 perckor érkezett bejelentés, miszerint hangos durranásokat hallani a Viola utcában. A kiérkező rendőrök három, feltehetően gázriasztó fegyverből származó töltényhüvelyt találtak. Sérültről eddig nem érkezett hozzájuk bejelentés, garázdaság miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.