Anita: Kifosztott és becsapott Vargha

Parkinson-kór
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 27. 05:10
Melyik édesanya nem mozgatna meg minden követ, csak hogy súlyos beteg gyermekén segítsen, még ha szeme fénye túl is van a negyvenen?
Balajti Péter

A Heves megyei Balaton településen élő Vass Gézáné, Teri néni is azonnal ugrott, amikor meglátta a Vargha Metodika hirdetését, amiben egy sor betegség felsorolása mellett pénz-visszafizetési garanciát is említettek.

Takaros kis házba vezet a Bors panaszvonalán bejelentkezett megözvegyült asszony, aki 49 éves, Parkinson-kóros lányát gondozza.

– Öt éve kínoz ez az állapot, az eddig felkeresett orvosok pedig semmi jóval nem biztattak. Adtunk egy esélyt a Vargha Metodikának, Budapestre utaz­tunk, ahol az állapotfelmérés után négyféle táplálékkiegészítőt és speciális talpmasszázst ajánlottak. Szinten tartással kecsegtettek, s én azzal is kiegyeztem volna – mondja a kanapén ülve a szavakat nehezen formáló Anita, aki beszéd- és írászavarral küzd, életét pedig gyakori akaratlan láb- és fejmozgás keseríti meg.

– Vállaltam a felírt porokat, a heti több masszázsra viszont képtelenek voltunk a fôvárosba utazni. Kiderült, a közeli Egerben is kaphatunk speciális talpon keresztüli kezelést, a címet Var­gháéknál kaptam. Három hónapon át harmincnál is többször jártam ott, az állapotom azonban tovább romlott. Nekem a sport volt az életem, sosem voltam beteg, de szinte már csak csoszogva tudtam közlekedni. Miután aggódva megkérdeztem, meddig kell még járnom, s közölték, hogy csak tőlem függ, megelégeltem a dolgot. Kértem vissza a pénzemet, de arra hi­vatkozva, hogy a ga­ranciát náluk nem érvényesíthetem, nem adták. Pedig ennek az összegnek most a fele is óriási segítség lehetne. Becsapva, kifosztva és elárulva érzem magam – mondja elkeseredetten Anita.

Az ügyben megkerestük a Vargha Metodika vezetőjét.

– Garanciát csak a központban végzett terápiákra vállalunk, ugyanakkor a beteg saját jogon döntheti el, hova jár kezelésre – közölte dr. Vargha Zoltán.
Anita ugyanakkor azt mondja, ha ezt előre tudják, akkor nem élnek sem a számukra kivitelezhetetlen, sem pedig az így kifejezetten kockázatosnak tartott lehetőséggel.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.