Már 12 évesen erőszakolt a pornómegszállott tini

tini
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 26. 23:00
Már 12 évesen megerőszakolta egy kortársát az a kisfiú, akinek teljesen elvette az eszét a felnőttfilmek iránti megszállottsága.
Bors

Először 12 évesen zaklatta egy kortársát az a fiú, aki csak évekkel az első incidens után került a bíróság elé. Sem a most 15 éves fiú, sem áldozata nevét nem hozták nyilvánosságra a hatóságok. Annyit tudni, hogy a tini Lincolnshire-ben él, Nagy Britanniában. Tetteire múlt év márciusában derült fény, miután áldozata összeszedte a bátorságát, és jelentette a történteket.

A pornómegszállott fiú ugyanis ugyanazt a lányt zaklatta több alkalommal. Először akkor, amikor 12 évesek voltak: bemászott mellé az ágyába, levetkőztette, lefogta és megerőszakolta. Két évvel később újra próbálkozott: ekkor a lányt álmában érte a támadás. Arra ébredt, hogy már nincsenek rajta a ruhái, de az erőszakot ekkor már meg tudta akadályozni - írja a Mirror.

A fiú tettét azzal indokolták, hogy pont abban az időszakban, amikor a szexualitással kellett volna megismerkednie, csak (gyakran igen szélsőséges) pornófilmekből “tanult” - így torz kép alakult ki benne az aktusokkal kapcsolatban.

A tinit a bíróság döntése értelmében két és fél évre regisztrálták, mint szexuális bűnelkövetőt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.