A police.hu oldalon csütörtök reggel jelent meg a ZMRFK felhívása, amelyben segítséget kérnek a rendőrök a 38 éves Czimmermann Péter elfogása érdekében. A fényképes felhívás szerint a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki egy 1996-os bűnügyi számra hivatkozva.
Nothoff Ingrid, a ZMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a férfi annak az 1996-ban, Csapiban történt emberölésnek a társtetteseként lett gyanúsított, amelyben egy hete került házi őrizetbe egy 37 éves férfi.
A rendőrök június 16-án vették őrizetbe a másik gyanúsítottat, aki társával még 1996-ban fejbe lőtte és kirabolta egy ismerősét Csapiban.
A gyilkosság előzményeiről a Zalai Hírlap számolt be. Eszerint a 37 éves férfi még középiskolás korában barátkozott össze a preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó későbbi áldozattal. A fiú elhatározta, hogy társa segítségével megszerzi a férfi vagyontárgyait, ha kell, meg is öli. Ehhez egy éles lőfegyverré átalakított légpuskát is szerzett.
A férfi, ahogy korábban többször, úgy 1996. április 5-én is autójával elvitte magához a fiút, és amikor elaludt, a fiatal beengedte társát a házba. Amikor egyebek közt a fegyvereket, műszaki cikkeket pakolni kezdték, a férfi felébredt a zajra, a fiú pedig fejbe lőtte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.