Meghalt a bringás, akit elgázolt a Népszabadság főszerkesztője

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 14. 10:36
Életét vesztette az a kerékpáros, akit Murányi Marcell, a Népszabadság főszerkesztője még március végén sodort el autójával. Az eset miatt Murányi lemondott pozíciójáról.
Bors

Meghalt az a kerékpáros, akit a Népszabadság főszerkesztője ütött el, írja a Ripost Online. Murányi Marcell még március 30-án hajnalban gázolt a Rottenbiller és az István utca sarkán, majd a baleset után elhajtott a helyszínről.

A Blikk egykori, és a Népszabadság jelenlegi főszerkesztője szerdán egy közleményt juttatott el a sajtónak, amiben azt írta, egyszerűen nem vette észre, hogy elgázolt valakit, és nem pedig cserbenhagyta a biciklistát, ahogy korábban írták. Ráadásul amikor észlelte, hogy az autó oldalán sérülés található, visszament a helyszínre, ahol már a rendőrök fogadták. Később a főszerkesztő a rendőrségen elismerte a cserbenhagyás tényét.

A BRFK most a Ripost Online-nak a következőket nyilatkozta:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt M. Gábor Marcell 48 éves budapesti lakossal szemben, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Kihallgatása során a terhére rótt cselekményt elismerte. A kerékpáros a balesetet követően több nappal életét vesztette. A rendőrség igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálja, hogy a halála összefüggésbe hozható-e a közúti közlekedési balesettel.

Az újságíró csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy lemondott a Népszabadság főszerkesztői posztjáról. Murányi Marcell lépését azzal indokolta, hogy a sajtóból tudta meg, meghalt az a férfi, „aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.