Házrobbanás: ölni akartak Szolnokon

emberölési kísérlet
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 18. 09:45
Immáron hivatalosan is megerősítette a rendőrség: emberölés kísérlete miatt nyomoznak az óév utolsó napján felrobbant szolnoki ház ügyében. Az egyik sérült, P. Gréta korábban 14 évet ült börtönben.
M. S.

Teljes hírzárlat mellett nyomoz a rendőrség a tavaly december 31-ei, szolnoki házrobbanás ügyében. A nyomozó hatóság hónapokon keresztül még azt sem árulta el, hogy tulajdonképpen milyen bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálódik. Megkeresésünkre Szabó Zita alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője most közölte: emberölés kísérlete miatt folytatnak nyomozást. A vizsgálatba szakértőket is bevonnak, az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

A Bors információi szerint a nyomozást elsősorban az nehezíti, hogy a házban tartózkodók sokáig nem voltak kihallgatható állapotban. Mint arról korábban beszámoltunk: a Fazekas Mihály utcai házat a korábban egy prostituált megöléséért 14 évre ítélt P. Gréta és a nő élettársa bérelte, velük lakott kétéves kisfiuk is. Ám a férfi szakított a nővel, el is költözött a lakásból. Az asszony azonban elérte, hogy a szilvesztert hármasban töltsék. A legfőbb kérdés: mi történt a tragédiába torkolló éjszakán?

Az iszolnok.hu információi szerint a lakásban a gázvezeték csatlakozóját meglazíthatták, a tűzoltók állítólag erősen gyúlékony folyadék nyomát is fölfedezték, valaki szétlocsolhatta a házban. A rendőrség két lehetőséget vizsgál: az egyik verzió szerint a házban lévők között kell keresni a robbantót. A másik lehetőség, hogy az elkövető egy harmadik személy, aki a lakók egyikéhez érzelmileg kötődik. Arról nem lehet tudni, hogy jelenleg milyen állapotban vannak a sérültek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.