Suli után rabolta el gyilkosa Katit

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 08. 04:30
Iskolából tartott hazafelé a 18 éves b­á­tonyterenyei P. Katalin, amikor gyilkosa elrabolhatta – tudta meg a Bors. A lány holttestét húsz kilométerre lakóhelyétől, egy Ivád melletti erdőben talál­ta meg egy vadőr. Katalin feje a felismerhetetlenségig öszszeroncsolódott. A rendőrség egyelőre nem találja a gyilkost.
M. S.

– Kati varrónőnek tanult. Csütörtökön délután háromkor in­dult haza az iskolából, ám hiába vártuk, nem érkezett meg – mondta a Borsnak a lány nevelőapja, Gábor.

– Busszal járt a salgótarjáni suliba, így két lehetőség van: Salgótarjánban vagy Bá­tonyterenyén kaphatta el őt a tettes. Kati csöndes, visszahú­zódó lány volt. Nem ismerkedett fiúkkal, nem járt senkivel, barátnője sem volt. Magától biztosan nem ült volna be egy idegen autójába. A rendőrség minket is kikérdezett, a lányunk holttestét Eger­be szállították, ott boncol­ják fel. Azt is vizsgálják, megerőszakolta-e a gyilkosa Katit. Az édesanyja, Zsuzsa összeomlott, a párom egész nap zokog, ezt a borzalmat sosem dolgozzuk fel – tette hozzá Gábor.

A Bors információi szerint a nyomozók most a salgótarjáni térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, próbálják rekonstruálni, hogy Kati eljutott-e egyáltalán Bátonyterenyére. A lány családja a település Nagybátony nevű részén lakik, a Salgótarjánból érkező busz megállójától hat kilométerre. Az is elképzelhető, hogy Kati innen gyalog indult haza, s valahol útközben ütött rajta a gyilkosa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.