Szoknia kell még a szabad levegőt Tóásó Elődnek azok után, hogy a múlt héten csaknem hat év után elhagyhatta celláját. Első útja bolíviai feleségéhez, Elenához vezetett, a taxiért nem is kellett fizetnie.
Aznap este esett az eső La Pazban. Mást ez eltántorított volna, de Tóásó örült, hogy a szakadó esőben sétálhatott az utcán. Végre szabadnak érezte magát. Kapóra jött neki az időjárás. Emiatt üresek voltak az utcák, így senki sem zavarta. A magyar férfi ugyanis Bolíviában kisebbfajta sztár: ügye rengetegszer szerepelt a híradásokban, a róla készült óriásplakátokkal tele volt az ország.
– Morales elnök hívei Tóásót terroristának, ellenfelei hősnek tartják. A taxis az utóbbihoz tartozik, ezért volt az ingyenfuvar. Félő, hogy támadás érné, emiatt főleg felesége lakásában tartózkodik – tudtuk meg Lukács Csaba újságírótól, aki segíti Elődöt.
A fentiek miatt szabadulóbuli sem volt, Tóásó szerényen ünnepelt. Egy német kolbászt evett, mert elmondása szerint ez hasonlít legjobban a magyarra. Hozzá szintén német sört ivott. Ez volt az első ital, amit szabad emberként vásárolt. Negyvennégy boliviánót, azaz mintegy 1400 forintot fizetett a palackért. Elenával ketten itták meg, így rúgtak ki a hámból.
– Előd öröme még nem felhőtlen, csak akkor lesz felszabadult, ha megérkezik Budapestre. Addig az élete is veszélyben lehet – tette hozzá Lukács.
Tóásó az évek során a börtönben – kifejezetten Elenának köszönhetően – felszedett pár kilót. Az ifjú feleség ugyanis naponta hordta be hozzá a főztjét. Szabadulása előtt Tóásó rabtársainak ajándékozta minden holmiját, amit bent használt, egybek között egy rezsót, egy kotyogós kávéfőzőt és egy Rubik-kockát is. Több fogvatartottal jó barátságba került, gyakran az életüket köszönhették egymás segítségének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.