Hollie Davey élete fenekestül felfordult, amikor megtudta: szülei adoptálták. Azonnal úgy döntött, megkeresi vér szerinti szüleit. Rá is bukkant apjára, aki azonnal magához vette a 13 éves kislányt.
Ekkor kezdődött a rémálom.
Paul Davey ugyanis egy idő után egyre különösebben kezdett viselkedni. Egy alkalommal esküvői ruhába öltöztette, jegygyűrűt kényszerített az ujjára majd azt mondta: most pedig játszani fogunk. Aznap éjjel a férfi belopózott a lányhoz, és el kezdte simogatni. “Az ő különleges lányának hívott. Elernyedtem és igyekeztem úgy tenni, mintha mindez nem is történne meg” - mesélte a ma 26 éves Hollie.
Egy nap aztán a férfi úgy döntött: megkapja a lányt. Egy kihalt útszakaszra hajtott, ahol megerőszakolta. “Azt mondta, hogy fogjam be. Letépte a ruháimat és leszorított. Vártam, hogy vége legyen, de akkor azt mondta: Van még ott több is, ahonnan ez jött. Nem értettem, hogy tehette velem mindezt. Azt hittem, szeret.”
A férfi ezután több alkalommal is rákényszerítette az esküvői ruhát lányára, hogy később kiélje rajta perverz vágyait. A hosszú hónapokig tartó erőszakok következtében Hollie teherbe esett. Apja megpróbált abortuszt végre hajtani rajta egy kötőtűvel, ám végül mégis kórházba sietett a lánnyal - a borzalmak azonban nem értek véget egészen a tini második terhességéig, amit elhallgatott kegyetlen apja elől. Ez a terhesség segített neki végül elmenekülni a terrorból.
A gyereket ugyan elvették Hollie-tól, ám a DNS-vizsgálatok igazolták, hogy Paul Davey az apa, így végül bíróság elé kerülhetett az ügy. A pedofil apát 2013-ban ítélték el, miután egy másik fiatal nő is hasonló vádakkal jelentkezett. 16 évre ítélték - írja a Mirror.
“Bárcsak sosem kerestem volna őt. Tönkretette a gyermekkoromat” - emlékezett vissza Hollie Davey, aki azóta három kislány boldog édesanyja, mégsem képes túltenni magát a gyermekkori traumákon, amit apja okozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.