Kézbesítő volt a meztelen dorozsmai áldozat

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 27. 04:20
A Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete két hete eltűnt munkatársának meztelen holttestét találták meg a kiskundorozsmai focipálya mellett.
M. S., B. B.

A fővárosi és a Csongrád megyei zsaruk párhuzamo­san vizsgálják B. Géza életének utolsó mozzanatait. A Bors úgy értesült: a férfinak február 10-én nyoma veszett, utoljára munkahelyén látták. Profilja felkerült az eltűntekért létrehozott internetes oldalra is, ott különös ismertetőjeleként azt írták róla: kicsit nehezebben érthető a beszéde, picit bicegve jár.

A kollégái jelentették be eltűnését a rendőrségen. Holttestére kedden este fél nyolckor a Kis­kun­do­rozs­mai ESK (Csongrád megyei II. osztály) labdarúgója talált rá az edzésen a helyi műfüves focipályától néhány méterre, a bozótosban. Az áldozat torkát átvágták, a szívén is szúrt seb éktelenkedett. A holttest teljesen meztelen volt, csak egy sportcipőt hagyott a gyilkos az áldozaton.

A Semmelweis Egyetem honlapján csütörtök délelőtt jelent meg a gyászhír. „2006 óta volt a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének munkatársa, kézbesítőként dolgozott. Munkáját kiemelkedő szorgalommal végezte. 2014-ben kiváló dolgozó kitüntetéssel ismerték el tevékenységét. A közösséget az Intézet jelentette számára. Na­gyon szerettük, mély megrendüléssel értesültünk halálhíréről.”

Az intézet nem nyilatkozik a sajtónak, és a rendőrség is szűkszavú. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csupán annyit erősített meg a Borsnak: aprólé­kosan feltérképezik az áldozat halála előtti napok eseményeit. Információink szerint a rendőrök már tudják, hogy B. Géza melyik nap utazott Szegedre. A delmagyar.hu pedig úgy értesült, hogy az áldozatot megerőszakolhatták. Igaz, ezt senki sem erősítette meg.

Ugyanakkor a Bors megtudta: a nyomozók a focipálya közelében lévő nagybani piac árusait és vevőit is kikérdezik. A helybéliek szerint a piacon megforduló bűnbandák eddig is sok feladatot adtak a rendőrségnek. Aki pedig prostituáltak szolgáltatásaira vágyik, annak férfiak és nők egyaránt kínálják itt bájaikat.

Csütörtök este hatkor a Kiskundorozsmai ESK edzőmeccset játszott. A mérkőzés előtt a Bors szót váltott azzal a játékossal, aki megtalálta a holttestet, de nyilatkozni nem akart. Társai arról beszéltek: nagy szerencse, hogy nem az előttük játszó 13 évesek egyike talált rá a holttestre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.