Aktuális

Dagadtnak gúnyolta férje, lefogyott és elhagyta

Bors

Létrehozva: 2015.02.25.

Az egész élete megváltozott a nőnek, miután férje szívtelen kritikái miatt fogyókúrába kezdett.

Liz Kerslake első házassága alatt kényelmes életet él és emiatt szépen lassan felkúsztak rá a nem kívánt kilók. Mindig is küzdött alakjával és sosem volt nádszálvékony, de egészen addig gömbölyödött, amíg már nyolcvan kiló feletti súly mutatott a mérleg.

Férje gúnyolta és kritizálta a nőt, kövérnek és csúnyának vezete. Liznek több sem kellett, elhatározta, véget vet a megaláztatásoknak és lefogy.

Kemény diétába kezdett, számolta a kalóriákat és próbált odafigyelni étrendjére. Hamarosan meg is lett az eredménye fogyókúrájának, leadott huszonöt kilót. De a változások nem csak külsejét érintették, beadta a válópert és elhagyta nem túl megértő férjét.

Időközben megismerkedett a következő jelölttel és ahogy kapcsolatuk virágozni, Liz testtömege ismét gyarapodni kezdett, hiszen idejét inkább új barátja és nem a kondigépek társaságában töltötte. A heti négy-öt edzés hiánya hamar látszódni kezdett, és a nő szépen lassan ismét kikerekedett.

Ettől megrémült és a lánykérés után ismét eldöntötte, leadja a felesleget és tökéletesen mutat majd az esküvői ruhájában. 

- Elhatároztam, hogy a legjobb formámat hozom a nagy napunkon - mondta Liz, akinek a végső lökést a lánykérés jelentette.

Egy ismerőse révén hallott egy klinikáról, ami egész akciótervvel segít a fogyni vágyóknak, és jelentkezett a programra. Liz nagyon eltökélt volt és az egészségesebb étrend és edzések mellett beiktatott napi egy óra sétát a kutyájával is.

- Ami igazán működött, hogy teljesen száműztem a szénhidrátokat az étrendemből. Normális esetben reggelire és ebédre is kenyeret ettem, de felváltottam ezeket fehérjékkel. Nem csak az számít, hogy lefogytam harminc kilót, sokkal egészségesebb is lettem. Az önbizalmamról nem is beszélve. Korábban mindig visszajöttek a kilók, de most már stabil a súlyom. Most már bemehetek csak úgy egy ruhaboltba, nem kell meghúznom magam, ráadásul könnyen találok magamra megfelelő méretet, ez nagyon jó érzés. 

A házassága azóta is remekül működik és azóta szívesen megosztja másokkal is sikerének titkát, hiszen ő is életmódtanácsadóvá vált.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?