Gizike nagyot nézett, amikor az ágyban fekvő Feri bácsi pisztollyal kezdett fenyegetőzni, hiszen azt sem tudta, hogy az idős embernek van otthon fegyvere. Pedig tizenkét éve gondozza, ápolja.
– A feleségének a halálos ágyán ígéretet tettem, hogy nem hagyom magára a férjét. Eddig be is tartottam, mindennap jöttem hozzá, és segítettem ellátni. Bevallom, ezek után félve jövök, vajon mi fogad a házban – mondta a Borsnak Gizella.
Karácsony másnapján is ebédet vitt a 80 éves férfinak és hordott be neki tűzifát. Legnagyobb megdöbbenésére azonban Feri bácsi fegyvert szegezett rá, ahogy belépett a szobába.
– Valamiért ideges lett és összefüggéstelenül beszélt. Próbáltam nyugtatni, aztán kicsavartam a kezéből a fegyvert. Ezután hívtam a mentőket és a rendőröket – magyarázta a bátor asszony.
A rendőrök átkutatták a házat. Kiderült: az idős embernek egész arzenálja volt, valamennyi engedély nélkül. Találtak légfegyvert, gáz riasztófegyvert és előkerült a Zbrojovka típusú maroklőfegyver is, amivel az asszonyra támadt. Gizella úgy tudja, utóbbit a háború óta titokban őrizgette.
Feri bácsit elvitték a mentők, de még aznap hazakerült. A rendőrség a fegyvereket lefoglalta és szakértők segítségével megvizsgálják azokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.