Borzalom: szétszaggatta magát a robbantómester

robbantás
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 16. 20:00
A házaspár veszekedése utáni robbanás akkora volt, hogy 30 métert röpült a gépkocsi motorblokkja. A férj teste darabokra szakadt.
Bors

Borzasztó családi dráma rázta meg Németországot. Miután mára virradó éjjel csúnyán összeveszett feleségével a 49 éves Bernd M., dúlva-fúlva elhagyta a családi otthont. Amikor valamivel később, kora reggel visszatért autójával a házhoz, a rendőrök szeme láttára a levegőbe repítette a kocsiját és benne magát. A férfinek esélye sem volt a túlélésre.

A robbanás következtében öten sérültek meg a Hessen tartománybeli Homberg-Ohmban, köztük két rendőr. Több ház és autó is megrongálódott, így egy járőrkocsi is. A 43 éves feleség és a 21 éves lány szerencsére már nem volt a házban, amikor bekövetkezett a detonáció.

– Nem sokkal reggel hat után riadtunk a hatalmas durranásra – idézte fel egy szomszéd a Bildnek a pillanatot. – Aztán mindenütt törmelékeket láttunk, a kertünkben emberi testrészek cafatai hevernek szanaszét – mondta a sokkos állapotban lévő asszony.

 

– A felrobbantott autóból szinte semmi sem maradt, a motorblokk harminc métert repült – tette hozzá a rendőrség szóvivője.

És hogy miért ezt a száz százalékosan biztos és látványos módját választotta az öngyilkosságnak a feleségével összevesző férfi? Nos, a családfő robbantómesterként dolgozott a bányaiparban. A perpatvarban szó szerint fenyegetőzött is azzal, hogy kárt tesz magában és a családjában is, erre hívta ki az asszony a rendőröket. Ők azonban csak tehetetlen szemtanúi lehettek az „öngyilkos merényletnek”. A detonációhoz szükséges anyagot és eszközöket feltehetőleg egy közeli kőbányából szerezte a férj.

A robbanásban megsérült emberek időközben már hazatérhettek, hogy eltakarítsák a romokat. A férfi özvegyét és lányát pszichológus vette kezelésbe.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély számot!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.