Vivaldival serkenti borait a lovasi borász

pince
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 02. 10:30
Jakab Ernő hisz a zene erejében: a lovasi Levendula Pincészet borásza azóta játszik komolyzenét érlelôdô borainak, amióta elolvasta egy japán professzor rezgésekrôl szóló könyvét.
Hofmeister Zoltán

A Balaton mellett, Felsőörstől nem messze található a Levendula Pincészet három és fél hektáros birtoka. A festői panorámájú területen olaszrizling, chardonnay, juhfark és cabernet sauvignon tőkék sorakoznak.

– Feleségemmel 2001-ben települtünk ide Romániából. Előtte fuvarozóként dolgoztam, tartálykocsival jártam az országot. Semmi közöm nem volt a borászathoz – meséli Jakab Ernő, miközben bevezet minket a pince mélyére, ahol éppen egy Vivaldi-nyitány szól a hangszórókból.

– Nyolc éve, mióta itt dolgozom, éjjel-nappal hallható valamilyen muzsika a pincében. Mindig is hittem a szeretet erejében, de amióta elolvastam a japán Masaru Emoto könyvét, melyben a zene és a szeretet folyadékkristályokra gyakorolt hatásáról ír, úgy döntöttem, zenével teszem még jobbá a borokat – mosolyodik el a borász, aki az évek során nem csak nagy gyakorlatot szerzett a szőlőműveléssel és a borkészítéssel kapcsolatban, hanem egy borásziskolát is elvégzett.

– Évente mintegy harminc­ezer palack bort készítünk. Úgy gondolom, a zene biztosan nem árt a boroknak, de még jobbá válhatnak tőle. Bár volt, aki kinevetett ezért, a többségnek nagyon is tetszik a módszer. Követőkről egyelőre nem tudok – mondja Jakab Ernő, miközben tölt a pohárba egy kis kóstolót. Hogy a zenétől-e vagy sem, azt e sorok írója aligha tudja eldönteni, de a bor ízlett.

Hatnak a folyadékra a hangok

Sokan hókuszpókusznak tartják, amikor arról hallanak, hogy rezgésekkel lehet gyógyítani. Pedig ez a módszer már nagyon régóta használatos. Kalocsai Ágota tibeti hangtálakkal segíti a szervezet öngyógyító folyamatait.

– Van, amikor CD-t is használok a kezelések során, amin a hangtálak hangja hallható. Dr. Masaru Emoto japán professzor bizonyította, hogy a víz képes információkat elraktározni, és a borban is víz van: a szőlőszemekben raktározott nedvesség. Pusztán a szeretet vagy a muzsika hatására változik a kristály szerkezete, így a bor is finomabbá, zamatosabbá válhat – erősíti meg Kalocsai Ágota.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.