Repülőbalesetben meghalt a cégvezér

Total
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 21. 08:29
Repülőgép-balesetben életét vesztette a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a 63 éves Christophe de Margerie gépe felszállás közben a sűrű ködben egy hókotrónak ütközött a vnokovói nemzetközi repülőtéren.
MTI

A Falcon 50 típusú, Párizsba tartó repülő fedélzetén a vállalatvezetőn kívül háromfős személyzet tartózkodott, mindannyian meghaltak – erősítette meg a reptér szóvivője. A baleset hétfő éjjel, moszkvai idő szerint néhány perccel éjfél előtt történt.

A tragédiáról szóló első hírekben még az szerepelt, hogy életét vesztette a hókotró vezetője is, később azonban kiderült, hogy életben van. Az ügyben vizsgálat indult. A baleset időpontjában 350 méteres volt a látótávolság. A francia üzletember a külföldi befektetésekről szervezett orosz kormányeseményen vett részt hétfőn a Moszkva közeli Gorkijban.

Christophe de Margerie – anyai ágon a pezsgőiről és a luxusszállóiról ismert Taittinger-dinasztia tagja – 1974 óta dolgozott a cégnél, 2007-ben nevezték ki a Total vezérigazgatójává, 2010-ben az elnöki posztot is megkapta. A Total a negyedik legnagyobb nyugati olaj- és gázipari cég, és az egyik legjelentősebb külföldi befektető Oroszországban. A vállalatvezető éles bírálója volt a Nyugat által Oroszországgal szemben foganatosított szankcióknak. Több eljárás is indult ellene korrupció és visszaélés miatt, egyfelől az Olajat élelmiszerért ENSZ-program keretében iraki vezetőknek átutalt kenőpénzek, másfelől pedig egy iráni ügylet miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.