Aktuális

Négy évet kapott a pinpong szövetség alelnökének gyilkosa

MTI

Létrehozva: 2014.10.01.

Négy év börtönbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2012 novemberében Budaörsön leszúrta Marschalek Ákost, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét, majd feladta magát - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Koszta János elmondta, hogy a bíróság határozata szerint a férfi erős felindulásban szúrta le munkaadóját, Marschalek Ákost. Hozzátette: míg emberölésért 5 és 15 év közötti büntetés szabható ki, a minősített emberölés büntetési tétele pedig életfogytig is terjedhet, az erős felindulásban elkövetett emberölésért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés járhat. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A vádirat szerint a két férfi 2002-től együtt dolgozott, baráti, bizalmi kapcsolatban álltak egymással. A bűncselekmény idején 43 éves vádlott barátja kérésére tulajdonosa és ügyvezetője lett több kft.-nek is, de a cégeket ténylegesen a későbbi áldozat irányította, és a bankszámlák felett is ő rendelkezett. Ígérete szerint a vádlott a remélt haszonból részesedésre számíthatott. Az volt a feladata, hogy főnökét megbeszélésekre, találkozókra vigye gépkocsival, valamint a cégek működésével kapcsolatos iratokat írjon alá. Ezért egy ideig havi 100 ezer forintot kapott a bankszámlájára munkabér címén, további 100 ezret pedig zsebbe, valamint esetenként kisebb összegeket költségeinek fedezésére.

A sértett több kft. tulajdonosa és ügyvezetője volt, és az egyik cége 2009-ben 144 millió forint erejéig hitelkeret-szerződést kötött egy bankkal. Mivel a bank jelzálogjogot kötött ki, a sértett megkérte a vádlottat, hogy dunavarsányi ingatlanját adja fedezetként. Ő vonakodva, némi fenyegetés hatására beleegyezett.

A két férfi kapcsolatában 2011-ben törés következett be, a sértett többször kifogásolta a vádlott munkavégzését, gyakran megalázóan beszélt vele az alkalmazottak előtt is. A férfi ezeket a problémákat igyekezett magában elfojtani, de egyre nőtt benne a feszültség. Amikor a hitelező bank egy nagyobb összegű elmaradt fizetés miatt jelezte részbeni igényét a házára, attól tartott, hogy a feleségével és négy gyermekével együtt utcára kerül.

A vádlott 2012. november 12-én reggel a cég budaörsi telephelyének udvarán már sokadszor kérdezte meg főnökét, mit tudott intézni a banknál, mire a sértett durván visszaszólt, azt mondta: "mész a családoddal az utcára". Ezután megkérte beosztottját, hogy vegye ki a bélyegzőt a kocsiból. Az autó egyik tárolórekeszében a férfi kezébe akadt egy kés, és nagy erővel mellkason szúrta vele a főnökét. Ő még megpróbált telefonálni, de a garázs előtt elesett, és perceken belül meghalt.

A tettes a budaörsi rendőrségen feladta magát. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023214
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?