A szakértő szerint ufó járhatott Vas megyében - videóval

UFO
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 10. 09:30
Azonosíthatatlan repülő tárgyat kapott lencsevégre a Bors egyik olvasója. Zsolt egy Vas megyei település közelében vette videóra a furcsa fényekkel villogó valamit. Ufószakértőnek is megmutattuk a felvételt.
S. D.

Ismeretlen repülő tárgyat videózott le egyik olvasónk Vas megyében. Zsolt lapunk rendelkezésére bocsátotta a felvételt, természetesen jár neki a 15 ezer forintos olvasó-riporteri díj. 

– Szabad szemmel másképp nézett ki, mint ezen a felvételen. Egy nagyobb piros kört láttam, amit az alsó felén kitakart egy kisebb kör. Nagyobb volt, mint egy repülő. A videón látszik, hogy a Hold közelében repül, akkora volt az egész, mint a Hold egynegyede – emlékszik Zsolt, aki október 3-án, pénteken este rögzítette a furcsa jelenséget.

– Fél nyolc körül lehetett, naplemente után, de még nem volt teljes a sötétség. Sűrűn haladnak felettünk repülők, de ilyen nagyot, ilyen színű fényekkel még soha nem láttunk. Lassan, egy vonalban haladt – tette hozzá a családapa. A Bors megmutatta a felvételt az egyik legismertebb magyar ufószakértőnek.

– Alacsony sebessége miatt nem vadászgép, melynél látható lehet piros fény, utasszállítóknál viszont nem.
A Hold fényénél látszik, hogy valószínűleg egy felhőben vagy amögött halad, becslésem szerint olyan 1000-1200 méter magasságban – fejtette ki Kriston Endre.

– Lassú, egyenletes haladása miatt felmerülhet, hogy drón, esetleg katonai szállítógép. Utóbbinál bevetések során szokták használni a piros jelzőfényt. Az ufóelképzelést gyengíti, hogy a fények egyenletes ritmusban villannak fel. Kriston megjegyezte: a feszült ukrán és közel-keleti helyzet miatt manapság sűrű az élet országunk légterében.

– Nem jelenteném ki, hogy a felvételen ufót láthatunk, de nem is zárható ki egyértelműen, hogy nem az – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.