Hiába kerestük az újbudai Szent Kristóf Szakrendelő röntgen-ultrahang osztályán a röntgen-CD tarifáját, a sok kiírás között nem szerepelt, hogy fizetős a szolgáltatás.
A betegfelvételis azonban megerősítette: 500 forintért kaphatja meg a beteg a röntgenfelvétele másolatát a kórház CD-jén. Bár egy ilyen adathordozó az ár tizedéért is beszerezhető, az intézmény ragaszkodik az árszabáshoz.
Dr. Istókné dr. Puskás Andrea, a Szent Kristóf Szakrendelő jogásza a Borsnak azt hangsúlyozta, hogy a röntgenezésért és a leletért nem kérnek pénzt. – Kizárólag a felvétel CD-másolatáért kell a betegeknek fizetniük a térítési szabályzatban szereplő összeget. Beteg-adatbiztonsági okok miatt nincs lehetőség arra, hogy a páciens által hozott adathordozóra másoljuk fel a felvételt, de a rendszerünkhöz kapcsolódó orvosok elektronikus úton lekérhetik azt. Mivel a páciensek jelentős része ennek ellenére kéri a CD-t, a jövőben nagyobb hangsúlyt fordítunk az előzetes tájékoztatásra – közölte a jogi képviselő.
Megkérdeztünk több egészségügyi intézményt, kérnek-e pénzt a CD-ért, de a legtöbb helyen még hagyományosan, filmen adják ki a leletet. A MÁV Kórház szintén CD-n adja ki a leleteket, de nem kér pénzt az adathordozóért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.