Hihetetlen: kínozzák magukat, de nem éreznek fájdalmat

fakír
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 13. 10:30
Az ünneplésnek a világon mindenütt különleges módja van. Délkelet-Ázsiában azonban mindennél messzebb mennek a hindu vallást gyakorló tamilok.
Bors

Évente több száz­ezer tamil zarándok keresi fel a Malajziában található Batu barlangokat, ahol a hindu isten, Lord Murugan előtt mutatnak be áldozatot. 

Az áldozatadás jelen esetben borzasztó önsanyargatást jelent, ugyanis a hívők a hagyományaiknak megfelelően testük különböző pontjait hosszú, súlyos nyársakkal, kampókkal, jó esetben ezüsttűkkel szúrják át, és így cipelik kilométereken keresztül az áldozati tejeskancsókat, gyümölcsöket vagy éppen a virágokkal, pávatollakkal és isteni szimbólumokkal díszített fémkereteket. Akad olyan, aki akár harminc kilót is ké­pes cipelni a testén.

A fájdalom azonban számukra csak azt jelenti, hogy egy lépéssel közelebb kerülhetnek az istenükhöz. Sőt, a legtöbben olyan transz közeli állapotba kerülnek, hogy semmit nem éreznek a megpróbáltatásokból. Rá­adásul szinte egy csepp vért sem veszítenek, és sebeik heg nélkül gyógyulnak be a fesztivált követő napokban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.