Többek között szexuális erőszakkal vádolja a Gyulai Törvényszék T.P.-t, akinek tárgyalása ma kezdődött. A vádirat szerint szarvasi tanyájukon a férfi előbb élettársi kapcsolatban, majd 2000-től házasságban élt egy nővel, akitől két leánya született 1999-ben, illetve 2000-ben - írja a Beol.
Az asszony 2002 május végén elköltözött otthonról, később el is váltak, így a két kiskorú gyermek a férfival maradt. A lányok 2006, illetve 2007 őszén kezdték meg az iskolát. Hétfő reggeltől péntek délutánig egy diákotthonban laktak és a hétvégéket, illetve a szünidőt töltötték vádlott édesapjuknál.
Az ügyészség szerint T. P. a 2006 decembere és 2012. augusztusa közötti időszakban a sértetteket rendszeresen, tettlegesen bántalmazta, és dolgoztatta apjuk. Nemcsak a házimunkát kellett ellátniuk, de az állatokat is.
Trágyát gyűjtöttek, takarmányt daráltak, farönköket aprítottak baltával - mindezt az öt és 12 éves koruk közt tették a gyerekek. Egy disznótor alkalmával az egyik gyerek elesett egy forró vízzel töltött üsttel és leforrázta magát. A másik lánynak a húst kellett füstölnie, míg ő aludt. Le is égett eközben egy melléképület, szerencsére nem sérült meg senki.
A férfi többször is megfenyegette a lányokat: megöli őket, ha nem engedelmeskednek. Tenyérrel, ököllel, légycsapóval, övvel, ostorral és cipővel is verte őket, előfordult hogy összerugdosta a kicsiket. Egy alkalommal a hidegben, a föld úton kellett töltenie a két gyermekeknek a fél éjszakát. A tanyán születő, illetve odakeveredő kisállatokat a férfi elpusztította, és lányait kényszerítette arra, hogy elássák a tetemeket.
A vádlott 2008 áprilisától az egyik, majd 2009 nyarától 2012 augusztusáig a másik sértettel is, több alkalommal erőszakkal közösült (mindössze nyolc évesek voltak ekkor a gyerekek). Végül egy pszichiátriai kezelés során derültek ki a borzalmak: 2012-ben a 11 és 10 éves lányok nevelőszülőkhöz kerültek. Ők tettek feljelentést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.