Hivatalosan eddig sem a komlói nő, sem az ügyvédje nem kereste meg kártérítés miatt a pécsi Da Vinci Magánklinikát – a hölgy nemrég azt állította, húsevő baktérium támadta meg mellműtétjét követően.
Csatlakozott hozzá a dunaújvárosi alpolgármester: Szepesi Attila szerint az ő tüdőembóliájáért is a klinika lehet felelős. A Bors most megtudta, az említett ügyek következményeként a műtéteket végző orvos, dr. Tizedes György és a klinika is feljelentést tett. És bár a plasztikai sebész állítása szerint könnyen tisztázhatná is magát, egyelőre meg van kötve a keze.
– A nő ügyvédjétől engedélyt kértünk, hogy az orvosi dokumentációban rögzített adatokat és képeket közölhessük a tisztánlátás végett, de ezt nem kaptuk meg – mondta a Borsnak dr. Tizedes, akit egy nemzetközi konferencián értünk utol.
– Így az orvosi titoktartás kötelez, tehát – ha tényleg folyik eljárás az ügyben – a rendőrségen kell majd bemutatnunk ezeket a dokumentumokat. Csakúgy, mint az alpolgármester úr ügyében. Hozzáteszem: a hölgy esetében az operáció óta eltelt több mint egy év, és jelentős kártérítési igényt támasztottak a klinikával szemben, bírói úton azonban ezt a mai napig nem érvényesítették. Szepesi úr pedig természetesen kapott véralvadásgátló injekciót, megfelelő tájékoztatással együtt. Ez is bizonyítható lesz – mondta Tizedes.
Egy forrásunk szerint a mellműtéten átesett nő előbb kettő-, majd tíz-, később huszonötmillió forintot szeretett volna kapni a klinikától, ezt az információnkat azonban a plasztikai sebész nem kommentálta. Azt viszont megerősítette, ő és a klinika is feljelentést tett becsületsértés és rágalmazás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.