Megmentette egy nő életét a békéscsabai pincér

PUBLIKÁLÁS: 2014. június 07. 21:15
Életet mentett a békéscsabai halászcsárda pincére. Vácz József nem késlekedett, amikor az egyik vendég torkán akadt a falat, az úgynevezett Heimlich-műfogással elhárította a veszélyt.
Bors

Egy szakközépiskolai évfolyam-találkozó torkollott csaknem tragédiába a minap Békéscsabán - írja a beol.hu.

– Sztorizgattunk, kacagtunk vacsora közben, és egyik évfolyamtársunk oldalra fordult, azt hittük, hogy a nevetés miatt – emlékezett a lapnak az egyik szemtanú. – Utána láttuk, hogy baj van, nem kap levegőt, nem tud beszélni. Ütögettük a hátát, de nem értünk el vele semmit. Akkor érkezett italokkal az asztalunkhoz a pincér, azonnal látta a pánikot, és lépett. Szakszerű, hirtelen mozdulatokkal emelte, fordította volt évfolyamtársunkat, és így megmentette az életét.

– Éppen vittem ki az italokat a társaságnak, akkor láttam, hogy a hölgy nagyon rosszul van, nem kap levegőt, és már lilul a feje, a vele együtt lévők nem tudnak segíteni – emlékezett a hős pincér, Vácz József.

– Azonnal felismertem a legfontosabb tüneteket, levegő után kapkodott a bajbajutott, kezével a torkára mutatott, nem tudott megszólalni, hiszen a légutak elzáródtak, idegen anyag volt a hangrésben. A még eszméleténél lévő hölgy háta mögé mentem, karjai alatt átöleltem a törzsét. Egy magam felé és fölfelé irányuló hirtelen mozdulattal nyomtam fel a rekeszizmot, melynek hatására fokozódott a nyomás a tüdőben, a vendég ki tudta köhögni a megakadt falatot.

Az életmentő pincér képét is megnézheti, ha ide kattint.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.