Pornózás miatt rúgták ki az egyház diakónusát

rúdtánc
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 26. 15:00
Perre megy az evangélikus hitközséggel a 38 éves nő. Azt mondja, semmi közük hozzá, hogy szabadidejében mit csinál, ha az törvényes.
Bors

Julia Pink saját bevallása szerint szereti a testét, rajong a szexért és mindig is erotikus munkára vágyott, annak ellenére, hogy „civilben” az evangélikus egyház diakónusa – számol be a 38 éves német asszony különös esetéről a Bild.

A csinos, szőke nő napközben fogyatékos emberek lelki gondozásával foglalkozott, esténként viszont egy müncheni swinger klubban élte ki vágyait. Jó ideig nem tudott a kettős életéről senki, ám amikor pornózni kezdett, már nem lehetett tovább titkolni a dolgot. Igaz, nem is nagyon akarta.

– Mindig is erre vágytam, klassznak tartom, hogy lakásokon, stúdiókban szexelhetek ismeretlen férfiakkal, ráadásul ha valamelyik nem tetszik, akkor nem kell elvállalnom a forgatást – mondja Julia, akit az egyházközség vezetői felszólítottak arra, hogy az internetről tüntesse el a filmjeit, és azonnal hagyja abba a pornózást.

Neki azonban esze ágában sem volt, azt mondta, semmi köze hozzá senkinek, hogy szabadidejében mivel foglalkozik, ha az nem törvénytelen.

– Tizenhét évig dolgoztam az egyháznak, erre most kirúgnak?! Na, de bennem emberükre találnak, nem hagyom magam, bíróság előtt állok ki az igazamért – harciaskodik Julia, s még azt is hozzáteszi: – A pornózást meg természetesen folytatom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.