Meglepő dolog miatt 75 évig nem kaphatott diplomát

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 26. 20:30
99 éves korában kapta meg diplomáját az idős nő. A főiskola külön rendezvényen adta át neki az őt megillető papírt. Végül az igazgató segítette hozzá, hogy beteljesíthesse vágyait.
Bors

Jessie White a bangori Beal főiskola hallgatója volt, rendesen tanult, és be is fejezte a tanulmányait, méghozzá 1937-ben. Ám egy aprócska ok miatt soha nem vehette át diplomáját, írja a Gawker. Nem tudta kifizetni ugyanis a szükséges 5 dolláros költségtérítést.

Bár a nénit mindig is zavarta a papír hiánya, végül 99 éves koráig kellett várnia a pótlásra. Egy ismerőse közbenjárt a főiskolánál, ahol, amikor megtudták a történetet, rendkívül készségesek voltak. Maga az igazgató fizette ki az 5 dollárt (mai pénzben alig több, mint ezer forintot), és még külön ünnepséget is rendeztek legidősebb tanulójuknak.

- A tanulság az, hogy soha nem kell feladni a reményt - mondta el az idős nő. - Akkor öregszel meg igazán, amikor abbahagyod a tanulást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.