Dobolással fejleszti ritmusérzékét Dudás

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 20. 13:15
Dudás Ádám nem csak arra készül, hogy ismét bajnok legyen a győri focistákkal, de zenészálmokat is dédelget. A 25 éves játékos ugyanis ügyesen dobol.
szabó

A 2009-es ifjúsági vb-n bronzérmes győri Dudás amellett, hogy nemrég eljegyezte a kétszeres BL-győztes kézilabdázó Orbán Adriennt, mesteri szinten kezeli a dobverőket. Ami érthető, hiszen 55 éves édesapja, az egykor az NB III-as Nyergesújfaluban futballozó Dudás Gyula is zenekarban dobolt, még lagzikba is eljárt. Feltehetően innen ered az élvonalbeli focista muzikalitása, mindenesetre Ádám tizenkét éves korától zeneiskolába is járt.

– A dobolás remek kikapcsolódás, ha elfáradok, nekiülök, alkalmanként akár két órát is gyakorolok, és máris kipihentnek érzem magam. Másrészt pedig érzem, mennyire javítja a ritmusérzékemet a futballpályán – említi a bajnoki címvédő ETO középpályása, aki egy bérelt garázsban gyakorol. A magántanárától kapott kottákból oldja meg az aktuális feladatait, továbbá előveszi kedvenc rock- és metálzenekarainak felvételeit, és egy-egy szám dobkíséretét tanulgatja.

Rajong a Tankcsapdáért, a külföldiek közül a Nightwish és a Metallica áll közel a szívéhez, és az egészen természetes, hogy koncertekre is eljár. Felvetésünkre, netán ugyanúgy csatlakozik-e zenekarhoz, amint tette azt a debreceni futballista Dombi Tibor, aki a Wyrfarkas dobosa, nemmel válaszol, ugyanis egyelőre jobb egyedül dobolni. Aztán, ha a helyzet úgy hozza, később beszállhat egy zenekarba. És akkor sincs gond, ha éppen meglátogatja a szüleit, elvégre a győri mellett a lábatlani házban szintén gyakorolhat egy másik dobfelszereléssel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.