Beteges: feleségül akarja venni a laptopját

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 13. 20:00
Össze akar házasodni a laptopjával egy amerikai férfi. A jóembernek nem ez az első fura húzása a géppel kapcsolatban.
Bors

Az amerikai Mark Sevier tavaly már szert tett kétes hírnévre a techvilágban, amikor bizarr keresetet nyújtott be a bíróságra. Beperelte a nagy konszernt, az Apple-t, mert pornófüggővé tette a cég által gyártott hordozható számítógép, vagyis a MacBookja. Most viszont úgy tűnik, ez mégsem olyan nagy baj. A gépet el akarja venni feleségül.

Egy floridai bírósághoz fordult, hogy szándékát megvalósíthassa. A homoszexuálisok jogaira hivatkozik, nekik ugyanis nemrég törvényileg engedélyezték az államban, hogy összeházasodhassanak. Ha a melegeknek és leszbikusoknak joguk van ahhoz, hogy „szerelmük tárgyát” elvehessék, akkor őt is ugyanez a jog illeti meg – érvel Sevier.

A különc fiatalember egyébként nem annyira klinikai eset, mint amennyire elsőre annak tűnik: ügyvéd, vagyis nagyon is ismeri az amerikai jogrendszert. Egyik fő jogi indoka, hogy a géppel folytatott szexuális életet már előnyben részesíti a másik emberrel létesített nemi kapcsolattal szemben. A pontos célja a keresetének egyébként rejtély. Tény, hogy Servier zenei producer is, ezért elképzelhető, hogy csak a hírverésért csinálja az egészet. De azt is gyanítják, hogy ezzel jelzi: ellene van a melegházasságnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.