Hónapokon át tartó keserű önmarcangolásnak és drasztikus fogyásnak vetett véget Détár Enikő új szerelme. A színésznő úgy tündököl a színpadon és a magánéletben, mint fénykorában. Alig egy éve még magánéleti válsága legborúsabb időszakát élte, ma pe-dig alig lehet ráismerni. Néhány hónapja a lelki terhek a testét is meggyötörték: lefogyott, le sem tagadhatta, hogy élete legmélyebb válságába került.
Tavaly májusban robbant a hír: Rékasi Károly és Détár Enikő közel harminc év után válik. A színészházaspár viharos kapcsolatáról havonta jelentek meg cikkek, hol békülésükről, hol újabb szakításról, ez az időszak lelkileg szinte felemésztette Encit.
Az egyre aggasztóbb hírek után 2014 januárjában varázsütésre változott meg minden: Enci kivirult. Az ok egy új szerelem, Péter, akiről a színésznő nem sokat beszél, arról azonban szívesen nyilatkozott, miként sikerült kiverekednie magát a gödörből.
– Sosem csináltam titkot abból, hogy rettenetesen megviselt, amikor Karival le kellett zárnunk egy harmincéves, nagyon boldog időszakot – sóhajtott a színésznő. – Igyekeztem önerőből túllendülni a történteken, és fel sem tűnt, hogy nem sikerül. Az egyik legközelebbi barátnőmnek, Ladinek Juditnak köszönhetem, hogy újra boldog vagyok.
A színésznő egy tavalyi nyaralás során döbbent rá, más utat kell választania, ha boldog akar lenni. – A kisfiammal, Judittal és még egy barátnőnkkel utaztunk el – emlékszik vissza Enikő.
– Szerettem volna, ha mellettem vannak, és titkon azt reméltem, valahogy fel is vidítanak, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, úgy gondoltam, erre esélyük sincs. Aztán – meglepetésemre – mégis sikerült nekik. Judit szavai változtattak meg mindent. „Oké, most már spirituálisan mindent tudsz arról, mit kellene tenned. Azt javaslom, hogy ezeket a gondolatokat tedd félre, és élj végre! Mozdulj ki otthonról, járj szórakozni, nézd meg, milyenek a hús-vér férfiak, hátha megtetszik egy” – mondta, és én megfogadtam a tanácsát.
Ladinek Judit, aki az interjún Enci mellett ült, mosolyogva bólogat: – A barát azért van, hogy
a legnehezebb időszakban is őszintén megmondja a véleményét – kezdte a színésznő.
– Encivel hosszú évek óta vagyunk barátok, együtt játszunk a Madách Színházban a Mary Poppinsban, a Macskákban és most a Mamma Mia! című musicalben is, hogy csak néhányat soroljak. Ismerjük egymást, és megbízunk a másikban. Szeretném azt hinni, csak Enikő érdeme, hogy sikerült kilábalnia a rossz időszakból. Ha nekem mégis volt ebben szerepem, az boldogsággal tölt el.
Enikő mosolyogva hozzáteszi: – A barátaimmal, akikkel régen csak telefonon beszélgettem, most személyes találkozókat szervezek. Régen a színház után azonnal szaladtam haza. Most már megengedem magamnak néha, hogy kimaradjak egy estére.
- A nagylányom is azt mondta, nem normális, hogy nem járok sehova. Úgyhogy elindultam, ami jó döntésnek bizonyult. Boldog vagyok a magánéletemben és a munkában is. Újra élek.
Péter fél éve a társa
A színésznő szerelme, Péter nem a művészvilágból érkezett: angoltanár és masszőrként is kiváló. Ez utóbbi képességének köszönhetik, hogy összejöttek.
Egy fellépés után, a színfalak mögött találkoztak, Enikő a kollégái tanácsára kért segítséget a férfitól: masszírozza meg görcsösen merev vállát. Masszázs közben beszélgetésbe elegyedtek, majd telefonszámot cseréltek. Bár kapcsolatuk a színésznő részéről egyéjszakás kalandnak indult, már fél éve együtt vannak.
A pszichológus receptje: szerelem kell!
A szembetűnő változásokat dr. Horváth Györgyi pszichológus elemezte lapunknak.
– A szerelemtől szabályosan újjászülethet egy ember, pláne, ha már idősebb korban köszönt be az életébe. A korábbi csalódások és élettapasztalatok jó irányba terelhetik a kapcsolatot, és ezáltal tartósabb is lehet, hiszen a felek már tisztában vannak az alapvető párkapcsolati problémákkal, így képesek ezeket elkerülni.
Egy új szerelemtől a nők hajlamosak megszépülni, megfiatalodni, energikussá és rugalmassá válni. Ha pedig egy fiatalabb partner érkezik valaki életébe, az még egy nagy adag önbizalmat is adhat – magyarázta a szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.