A bűnügyi rendőrség székházában még szerdára virradó éjjel történt esetet a francia kormány súlyosnak minősítette és határozott fellépést ígért az elkövetők ellen. Bernard Cazeneuve belügyminiszter vasárnap jelezte, hogy le fogja vonni a következtetéseket, amennyiben a bűncselekmény beigazolódik.
Az elitalakulatnak összesen négy tagját vették őrizetbe még csütörtökön. Kettőt közülük szombaton szabadlábra helyeztek, az egyik ellen semmilyen gyanú nem merült fel, a másik férfit az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezték.
A vád alá helyezett rendőrök közül az egyik elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített a 34 éves kanadai sértettel, de azt állította, hogy az a nő beleegyezésével történt, és határozattan cáfolt "bármilyen erőszakot" - mondta ügyvédje, Sébastien Schapira.
A rendőr egyébként először - kollegáihoz hasonlóan - magát a szexuális kapcsolatot is tagadta. A másik három rendőr csütörtök óta nem módosított az álláspontján.
A nőt azonnal orvosi vizsgálatnak vetették alá, DSN-mintákat is vettek, de azok eredménye egyelőre nem ismert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.