Egy sör reggelire, egy ebédre, egy délutáni nasiként és egy extra nagy üveg vacsorára. Ezt a furcsa diétát követi hamvazószerda óta a kanadai Chris Schyer. A keresztény férfi húsvétig szinte kizárólag folyékony kenyéren él.
Egy amerikai internetes oldalnak adott interjúban beszámolt arról, hogy halad a különleges léböjttel. – Sokan azt hiszik, hogy jó móka sörrel böjtölni, de valójában minden egyes étkezés óriási kihívás, mivel szilárd táplálékot nem viszek be a szervezetembe, csak a speciális sörömet, és néhány pohár gyümölcslevet, valamint este herbateát. Szerencsére elég jól bírom az alkoholt, még egyszer sem éreztem magam részegnek, a napi teendőimet ugyanúgy elvégzem a böjt alatt, mint korábban.
– A feleségem mindenben támogat, bár egy kicsit húzta a száját, de elfogadta, hogy Krisztus nevében cselekszem. Ráadásul annak is örül, hogy fogyni kezdtem, húsz nap alatt négy centivel lett keskenyebb a csípőm. Emellett pedig érzem, hogy spirituálisan is megtisztulok, mert az emberpróbáló böjt alatt sokkal közelebb kerültem Istenhez – nyilatkozta a Vice magazinnak a férfi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.