Döbbenetes hasonlóság: az ikertesója egy robot!

robot
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 14. 18:30
A dán professzorra annyira hasonlít a gépklónja, hogy az egyetemisták is csak nagy nehezen vették észre, hogy nem az igazi tanáruk tartja az előadást.
Bors

Amikor a 46 esztendős Henrik Schärfe bemegy az irodájába, ott találja magát az íróasztala mögött – írja szellemesen a Bild című német napilap a dán professzorról, aki megépítette saját robothasonmását. A Geminoid DK nevet adta a rá megszólalásig hasonlító gépklónra, amely a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legélethűbb androidja.

Geminoid DK természetes módon mozgatja a fejét, elképesztő az arcmimikája, és úgy pislog vagy mosolyog, mint egy élő ember. Beszélni is tud. Schärfe professzor a laptopján irányítja hasonmását, amit USB-kábellel csatlakoztat rá, így hangját a gép hangszórói közvetítik. A robot ajkai a kiejtett hangokat követve mozognak.

Olyan megdöbbentő a hasonlóság az élő és a mű prof között, hogy amikor egy alkalommal az aalborgi tudós helyett a robotja tartott előadást a hallgatóknak, a teremben lévő 150 egyetemista jó részének csak 45 perc után kezdett derengeni, hogy nem élő személy az előadó.

A dán informatikusnak ez egy fontos kísérlete volt. Azt kutatja ugyanis, hogy miként reagálnak emberek a robotokra. – Eljön az idő, amikor egyre többünknek lesz egy ilyen androidja otthon. Ildomos tudni, milyen géppel érezzük jól magunkat – magyarázza Schärfe.

A gépember mindenesetre még kicsit drága egy átlagos háztartásnak: 150 ezer euróba – több mint 46 millió forintba – került a megépítése a hozzá tartozó kütyükkel együtt. Japánban alkották meg 9 hónap alatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.