Hamarosan véget ér az eltűnt villanyszerelők ügye. Jelenleg a másodfokú tárgyalásra várnak Orlik Vilmos és Mácsik Zoltán hozzátartozói, hogy végre kimondja a bíróság: É. Imre soha többet nem lehet szabad ember. Zoltán lánya, Adrienn szerint, ha szabadon engednék, akkor biztosan több áldozat is lenne.

Az egész országot foglalkoztatja az eltűnt villanyszerelők ügye. Ahogyan arról korábban lapunk beszámolt, É. Imre először a neki dolgozó Orlik Vilmost hívta találkozóra, mondván, hogy megfizeti a férfinek a tartozását. Évekkel később Mácsik Zoltánnal is ugyanezt játszotta el. Mind a két férfit az ikrényi horrortanyájára csalta, majd ott ismeretlen módszerrel meggyilkolta őket és elrejtette a holttestüket.
A hatóságok a mai napig nem találták meg a két férfi testét. A bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolja a vállalkozót. A bíróság ezért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon. Az utolsó szó jogán a vállalkozó továbbra is azt állította, hogy nem ölt meg senkit, engedjék szabadon.

Azonban a két megölt családapa hozzátartozói szerint ez nagy hiba lenne, ugyanis szerintük akkor É. Imre ott folytatná a ”munkáját” ahol abbahagyta. Mácsik Zoltán lánya, Adrienn szerint édesapja több ember életét is megmentette a halálával.
Arra nehéz válaszolni, hogy ad-e nyugalmat az ítélet
– kezdte lapunknak Adrienn. - Valamilyen szinten nyugalmat adna, hiszen ha másodfokon is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik, akkor ő soha többet nem szívhat friss levegőt. Azt gondolom, hogy az én édesapám a halálával megmentett további áldozatokat. Nem gondoljuk, hogy megállt volna Orlik Vilmos és az édesapám megölése után….
Adrienn szerint nagy hiba lenne kiengedni É. Imrét, mivel veszélyes a társadalomra.
Egy ilyen ember ne legyen szabadlábon!
- folytatta. - Aki kedvére mészárolja az embereket, nem való közösségbe. Szerintem ez a helyes döntés, hogy élete végéig börtönben marad. Apu pedig az én szememben egy hős. Az ő élete áldozata megmentett még ki tudja hány embert, akire ugyan ez a sors várt volna. Megnyugvás, hogy több ember már nem hal meg miatta. Aput ez nem hozza vissza, de legalább már másokat nem tud bántani… - zárta szavait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.