Minden regionális szervezeten keresztül szót emel a magyar kormány Tóásó Előd fogvatartása miatt, és a nyilvánosság erejével próbáljuk rábírni a bolíviai kormányt, hogy az informatika tanár perét ésszerű időtartamon belül folytassák le – mondta szerdán újságírók előtt a Külügyminisztériumban Takács Szabolcs politikai igazgató. A magyar férfi ügyében nem született ítélet, így a helyi törvények értelmében már régen, három évvel a letartóztatása után szabadon kellett volna engedni.
Mint ismeretes: 2009. április 16-án Santa Cruzban kommandósok rajtaütöttek egy feltételezett terroristacsoporton. Az akcióban hárman életüket vesztették. A két túlélőt: Mario Tadicot és Tóásó Elődöt azóta is fogva tartják. A jogtalan eljárás miatt szót emelt az ENSZ önkényes fogva tartásokat vizsgáló munkacsoportja és az Amnesty International is. Az Európai Parlament fórumain szintén felszólaltak az ügyben, de eredménytelenül.
Előd korábban a Baptista Szeretetszolgálat elnökének azt nyilatkozta, hogy elkezdődött ugyan a tárgyalása, de egy elhúzódó, kínkeserves procedúra. Ügyét kirakatpernek nevezi, és állítja, csak azért hagyták életben, hogy példát statuáljanak vele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.