Aktuális

Magyarul tanítja feleségét a börtönben Tóásó

G. J.

Létrehozva: 2014.03.17.

Öt éve harcol öccséért, Elődért Tóásó Edit. A nő minden szervezetet megkeresett, hogy felemelje szavát a Bolíviában raboskodó, terrorcselekménnyel vádolt Tóásó Előd fogva tartása miatt.

Milyen jogsértést követett el a bolíviai kormány azzal, hogy fogva tartja Elődöt?
Annak ellenére ül ilyen rég börtönben, hogy az ügyében nem született ítélet. A törvények értelmében három évvel a letartóztatása után szabadon kellett volna engedni. A bolíviai kormány ezzel a saját törvényeit is megsérti. Minden lehetséges fórumon és szervezeten keresztül küzdünk Előd szabadlábra helyezéséért. Az Európai Parlamentben megszavazott határozattal szólították fel Bolíviát, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az ENSZ is felszólította a kormányt, hogy engedjék el a testvéremet.

A bolíviaiak nem törődnek ezekkel a felszólításokkal?
Mindenre találnak valami kifogást. Az ENSZ határozatát például azzal az indokkal nem fogadták el, hogy nincs lepecsételve. Majd közölték, hogy nem ismerik el az ENSZ-t döntéshozóként. Kint az ügyet „terroristapernek” hívják, és meg akarják mutatni, hogy akiket felelősnek gondolnak, megbüntetik. Előd is ennek az áldozata. Nem tehetünk mást, mint hogy nyomást gyakorolunk rájuk. Sikerült elérni, hogy meghallgattak engem az Amerika-közi Bíróságon. Ha ott igazat adnak nekünk, akkor a bolíviai kormány kénytelen egyeztető tárgyalásokba kezdeni.

Milyen körülmények között él az öccse a börtönben?
La Pazban, a San Pedro börtönben van. Annyit már elértünk, hogy külön cellába került, de csótányos, nincs fűtés és meleg víz. A tárgyalásra a Santa Cruz-i Palmasola-fegyházba szállítják át. Itt nyáron háború tört ki a rabok között, harmincnyolcan meghaltak és negyvenen megsérültek. De a körülményekhez képest jól van, és bizakodik a hazatérésben.

Edit minden követ megmozgat a testvéréért (Fotó: Birton Szabolcs)

 

Előd a börtönben megnősült. Hogyan ismerkedett meg a feleségével?
Maria Elena Fortún 28 éves, a volt belügyminiszter, Guillermo Fortún lánya és gyermekpszichológus. Apját, az ellenzéki politikust haláláig ott tartották fogva, ahol Elő­döt. Lányai rendszeresen látogatták, így találkoztak.

Az esküvőt engedélyezték a hatóságok?
Végül igen, de próbáltak mindenhol keresztbe tenni nekik.

Milyen volt a szertartás?
A cellában tartották. Előd először engedélyt kapott, hogy kimehessen a felesége családjához a lagzijára. Végül azonban mégsem vehetett részt a vacsorán.

Neje mindennap látogatja?
Igen, visz neki ebédet. Előd pedig magyarul tanítja. Ha vége lesz ennek a kálváriának, Magyarországon szeretnének élni.

A börtönben házasodott össze Mariával

 

Hogy zajlanak a tárgyalások?
Az ügynek 39 vádlottja van, és eddig csak négy embert hallgattak meg. Köztük egyszer Elődöt. A bíró felkészületlen, előfordult, hogy a plénum előtt telefonon kért segítséget, mert nem értette az elhangzottakat. A volt ügyész, Soza pedig Brazíliába szökött. A hatóságok elismerték, hogy kenőpénzeket fogadott el.

Ön szerint Elődnek van esélye a szabadulásra?
Hiszünk benne, hogy előbb-utóbb eljön az igazság pillanata.

 

Ezzel vádolják a magyar férfit

Santa Cruzban 2009. április 16-án kommandósok rajtaütöttek egy feltételezett terroristacsoporton. Az akcióban életét vesztette Rózsa-Flores Eduardo, Magyarosi Árpád és Michael Dwyer. Két túlélőt, a horvát Mario Tadicot és a magyar Tóásó Elődöt azóta is fogva tartják. A bolíviai hatóságok azt állítják: terroristacsoportot számoltak fel, akik Evo Morales elnököt is meg akarták gyilkolni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika