A kórházban is lopott a „rácsos betörőnő”

rács
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 13. 09:30
Amint erőre kapott, újra lopott az olaszliszkai K. Lászlóné, aki február közepén beszorult egy erdőbényei hétvégi ház ajtaja és lelakatolt rácsa közé – ahova be akart törni. A bűnismétlés megtörtént, ennek ellenére szabadlábon védekezik.
Bors

Újabb bűncselekményt követett el, de továbbra is szabadlábon van az a 60 esztendős olaszliszkai asszony, aki február közepén megpróbált betörni egy erdőbényei hétvégi házba, de beszorult az ingatlan ajtaja és az azt védő rács közé. A nő akkor majdnem odaveszett a kiszáradástól. K. Lászlónéhoz a kiérkező rendőrök hívtak mentőt, hogy kórházba szállítsák. Ám miután az asszony erőre kapott, nem várt sokáig, hogy újra „lecsapjon”.

– A gyanúsított az egyik betegtársától eltulajdonított egy pénztárcát, majd önkényesen távozott a kórházból. A feljelentés után gyorsan sikerült azonosítani a feltételezett tettest, aki ellen a Sárospataki Rendőrkapitányság indított eljárást tulajdon elleni szabálysértés miatt – közölte megkeresésünkre Dobi Tamás hadnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóreferense.

A Bors úgy értesült, hogy a kórházból hazatérő nőt megkereste a TV2 Tények című műsora. A nő nyilatkozott is a híradónak. Ezt látta meg a kórházban az egyik betegtárs, aki azonnal felismerte, hogy K. Lászlóné az ő kabátjában beszél a tévében. Feljelentést viszont ez ügyben valószínűleg nem tett a sértett, mert a rendőrség csak a pénztárca ellopását tudta megerősíteni lapunknak.

Koroknay Lajos főtörzszászlós mentette ki a rács és az ajtó közé szorult nőt

 

Ugyanakkor azt is megtudtuk: K. Lászlóné ellen a tokaji rendőrőrs folytat eljárást az erdőbényei ügy kapcsán lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt. De mint kiderült, az olaszliszkai asszony már jó ideje ismert a hatóságok előtt, korábban is volt már rendőrségi ügye.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.