Megrázó vallomással állt elő a most 19 éves Phoebe Haffenden. A fiatal lány a halál torkából tért vissza, mikor alkoholfüggőség kis híján végzett vele. Haffeden a hozzá hasonló fiataloknak szeretne elrettentő példát mutatni történetével.
A szőke, kék szemű tini 15 éves volt, mikor először berúgott és az alkohol hamar a szenvedélyévé vált – írja a Daily Mail. 16 éves korára már súlyosan függő volt, napi hat liter cidert döntött magába, amit vodkával öblített le. Még csak másodikos gimnazista volt, mikor folyamatos hallucinációi voltak a piától és állandóan egész testében remegett. Jelenléte annyira elviselhetetlenné vált, hogy családja is elküldte.
- Mikor anyám kidobott otthonról, már tudtam, hogy nagy a baj. Folyton magamon éreztem a halál szelét, de a függőség erősebb volt. 17 éves voltam és mindenkivel lefeküdtem, aki hajlandó volt nekem piát venni – mesélt múltjáról a lány.
Végül egy durván sikerült ivászat után, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Mikor felébredt az orvosok közölték vele, maximum egy hónapja lehet hátra, ha folytatja az önpusztító életmódot.
Haffeden ekkor döntötte el, hogy lerakja az italt. Önszántából elment egy elvonóra, majd hazaköltözött. Mindez csupán néhány hónappal ezelőtt történt, de a lány elmondása szerint a halálközeli élmény valójában segített neki megtalálni az útját. Reményei szerint hamarosan befejezi az iskolát és a jövőben hozzá hasonló tinédzser függőkkel szeretne foglalkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.