Aktuális

Megtaláltuk a magyar Messit!

K. V.

Létrehozva: 2014.01.29.

Fülepi Péter úgy néz ki, mint a világ egyik legjobb focistája, Lionel Messi. Ő azt mondja, neki igazából ez a mai napig fel sem tűnt. Az viszont már annál inkább, hogy úton-útfélen megállítják egy közös fotó készítésének erejéig.

Balatonfüreden egy négycsillagos hotelben felszolgálóként dolgozik egy srác, akit kollégái, barátai, de még a vendégek is Messinek becéznek. Termete, arca valóban az argentin világsztár vonásait idézi, sőt mozgása is kísértetiesen hasonlít Leóéhoz.

Azonkívül, hogy csupán pár nap eltéréssel születtek, Péter is focistaként robbant be a köztudatba, igaz ő Barcelona helyett Ajkán rúgta a bőrt.

– Jó öt évvel ezelőtt egy vendég jegyezte meg először a hasonlóságot, de akkor ezt még elengedtem a fülem mellett – mondta a Borsnak a Hotel Flamingó pincére. – Tavaly aztán már szinte mindennap szóba került a hasonlóság, a vendégek gyakran megkértek egy közös fotóra. Sőt, egy nálunk pihenő argentin csoport is megtalált, hát ők aztán tényleg rajongással fogadtak – nevetett Péter.

A hasonmás elismeréssel beszélt Messi csapatáról, a Barcelonáról, de elárulta, hogy ő bizony – külső ide, hasonlóság – a Valenciának szurkol. A spanyol futballt a kétezres évek eleje óta figyeli, amikor is a Turia-partiak bajnokságot nyertek. Az akkori csapat erejét hűen tükrözi, hogy kétszer is Bajnokok Ligája-döntőt játszottak.

– Mindenképpen szeretnék kimenni, Valenciába és Barcelonába egyaránt. A nyelvet is tanulom, egy barátom és egy másik hotelben dolgozó, szegedi lány segítségével. A srác édesapja kolumbiai, édesanyja magyar, így mindkét nyelvet tökéletesen beszéli. Egyre jobban boldogulok a spanyol nyelvvel, az argentinokkal is kapcsolatban maradtam – folytatta Peti.

A fiatalember a Borsnak azt is elárulta, hogy szerencséjére nagyon jó csapat tagja, kollégái megbecsülik, és ő is mindent megtesz azért, hogy minden egyes „meccsükön” remekül teljesítsenek.

– Ha nagyobb rendezvényünk van, mindig enyém a legtávolabbi pont, mivel fürge vagyok. Sosem mulasztják el megjegyezni nekem, hogy Messi, messzi mész? – Nem messzi – mondom én. Nem titkolom: egyre jobban élvezem, hogy Messi lehetek. Kollégáim még azzal az ötlettel is megtaláltak, hogy álljak ki nyáron a füredi Tagore sétányra, mert jó pár eurót megkereshetnék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya