Minden férfi egyforma! – legalábbis bizonyos értelemben, mondják a nők. Egy internetes portál arra volt kíváncsi, melyek a kapcsolatban élő férfiak legidegesítőbb szokásai párjuk szerint.
A többség attól őrül meg, ha párja elfelejti lehajtani a vécéülőkét, de a többi panasz is a rendetlenségre, figyelmetlenségre érkezett: szétdobálják a ruhadarabjaikat és a vizes törölközőt, nem pótolják, ami kifogy, elvárják, hogy eltakarítsanak utánuk.
– Nem szeretem, ha a férjem a szoba radiátorán hagyja a vizes törülközőjét, miközben a fürdőben ott a szárítós radiátor – sorolja Rába Tímea párja apró bosszantó szokásait. – Ha pedig szotyit ropogtat, képtelen vagyok vele együtt tévézni, annyira idegesít. De akkor is bosszankodom, amikor azt mondja, este nyolcra hazaér, én várom a vacsorával, de még kilenckor sincs sehol. Tudom persze, hogy ilyenkor elhúzódik egy tárgyalása, dolgozik, de rosszul esik, ha közben elfelejt hazaszólni.
A pszichológus szerint az összecsiszolódás időszakában még sok apróság bosszantja a feleket, később azonban egyre könnyebben viselik el egymás hibáit. Ha nem, az bajt jelez.
Gazdag Enikő szerint az elfogadás és a kompromisszum a két kulcsszó. – Ha egy férfinak számos jó tulajdonsága van, lehet, hogy a párjának érdemes elfogadnia, hogy a koszos zokniját rendre az ágy mellett hagyja. Ezekben az apróságokban egyik vagy másik félnek engednie kell, mert az állandó torzsalkodás és zsörtölődés megmérgezheti a kapcsolatot – figyelmeztet a pszichológus.
1. Nem képes lehajtani a vécé ülőkéjét dolga végeztével
2. Rendszeresen az ágyon felejti a nedves törölközőt
3. Összekeveri a padlót a ruhásszekrénnyel
4. Horkol
5. Szándékosan elszúrja a házimunkát, hogy ne kelljen csinálnia
6. Elfelejti kicserélni a kifogyott vécépapírt
7. Nem szedi össze a levágott körömdarabokat
8. Nem képes útbaigazítást kérni akkor sem, ha eltévedt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.