Rázó László, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) szóvivője az esetről a következőket mondta:
– Az utasok nélkül közlekedő motorkocsi péntek este 22 óra 55 perckor siklott ki az első forgóvázával. A kisiklás azért történt, mert a vágányba beépített, úgynevezett nyomkarima-kenő berendezés olajtartályát a sínpályára rakták ismeretlenek, a motorvonat pedig maga alá gyűrte azt – közölte a sajtós.
A szerelvény Bécsújhelyre tartott. A városon belül, a Béke útnál siklott ki, egy gyalogos átjáró mellett. Nem borult fel, az eleje viszont a sínek közé szaladt. Vélhetően csínynek szánták az elkövetők tettüket és nem merényletnek.
A rendőrség az ügyben nyomozást indított.
Idén nem ez volt az első kisiklás Magyarországon.
A vasvári baleset fotója. A pálya is megrongálódott
Október 1-jére virradóra egy tehervonat hét kocsija siklott ki Vasvár és Püspökmolnári között, áprilisban Kaposvárnál mintegy ötven utassal tért le a vonat a vasúti sínekről. Senki sem sérült meg egyik helyszínen sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.